A kendermagtól a karácsonyi abroszig
„A kendermagtól a karácsonyi abroszig”
2007.11.30.-2008.03.02.
A kender hagyományos feldolgozása jellegzetes asszonymunka, de az erősebb fizikumot igénylő fázisokban, mint a növény vetése, betakarítása, áztatása, a férfiak is részt vettek. Az áztatás és szárítás után a kender fás részét összetörték, a szálakat megpuhították. A tiló/ tiloló a pozdorja finomabbra törésének eszköze. A gerebennel tisztították, fésülték a szálakat. A fonásra előkészített szöszt összekötve elrakták, majd a kinti gazdasági munkák befejezésekor, késő ősszel vették újra elő.
A fonás a teljes téli időszakban munkát adott a lányoknak, asszonyoknak, de a közösen végzett munka egyben szórakozási lehetőséget is biztosított. A fonás legrégebbi eszköze a guzsaly. A gyorsabb fonást elősegítő rokka a 18. század végén kezdett elterjedni. A fonókba a legények is ellátogattak. Beszélgettek, meséket és rémtörténeteket mondtak, játszottak és udvaroltak. A leejtett orsót csókkal lehetett kiváltani.
A kész fonalat a motollára tekerték, ezzel egyúttal a szál hosszát is mérték. A mértékegységek, a szál, ige, kispászma, nagypászma, matring nagysága vidékenként változó volt. Az elkészült fonal mennyiségét és a belőle szőhető vászon hosszát pontosan számon tartották. A fonal mosását a tél végén, közösen végezték. A hamus lúgban kifőzőtt fonalat otthon, vagy a folyók, tavak jeges vizében mosták ki. A megszárított fonalat a korábbi mérések alapján megfelelő nagyságú gombolyagokba tekerték. A vászon szélességét és hosszúságát is meghatározta a fonalfelvetés. A vető forgó rúdját a földön egy deszkára állították, felső végét a mennyezet gerendájához erősítették. A vetőről levett fonalat általában egyből felvetették a szövőszékre. A parasztszövőszéken 50–65 cm széles vásznat lehetett szőni.
A szövés eszközeit (akárcsak a fonásét) gyakran szerelmi ajándékként kapták a lányok. Vésett, karcolt, spanyolozott díszítését legtöbbször mértani vagy növényi motívumok, évszám és a megajándékozott neve alkották. A házilag elkészített fonalat szövésre sok helyen mestereknek, takácsoknak adták ki. Pakson is ez volt jellemző. A takácsszövőszéken szélesebb vászon készült, változatos mintákkal.
A karácsonyi abrosz különleges szerepű, csak ezen az ünnepen használt, fehér, vagy piros mintával díszített szőttes. Az abroszt, az asztalra és az asztal alá helyezett tárgyakat a következő év során mágikus tárgyként használták, jótékony erjűnek hitték.
Egyszerre általában annyi kendert vetettek, amennyit egy év alatt fel tudtak dolgozni. Szinte a teljes növényt hasznosították. A különböző minőségű anyagok a háztartás és a gazdaság teljes textilszükségletét fedezni tudták. A ruházathoz a finomabb kendervásznat, lenvásznat, később a pamutfonállal felvetett félpamutvásznat használták. Az egy háztartásban élő női családtagok saját jelzéssel látták el munkáikat. Megkülönböztető jel lehetett például a beszőtt csíkok színe és ritmusa, vagy a készítő hímzett monogramja. A durvább szálakból erős ponyvát, zsákvásznat készítettek. A zsákokat szintén egyedi jelzéssel látták el. A kenderfeldolgozás melléktermékeként elhulló részekből a gazdaságban nélkülözhetetlen kötél- és madzagfajtákat fontak, szőttek, sodortak.
